Elindult a Friss Hús, ilyen volt az első nap

Elindult a Friss Hús, ilyen volt az első nap

Május 27-én kezdődött a 9. Friss Hús, már az első nap teltház volt.

Május 27-én startolt a 9. Friss Hús fesztivál, rögtön egy mesterkurzussal, melyen magyar alkotók külföldi egyetemeken töltött idejükről meséltek. Horváth Botka Áron filmrendező a Ljubljanai Egyetemi emlékeit idézte fel, Kertész Zsanett forgatókönyvíró és Kungl Zsigmond rendező pedig a cseh FAMU-n töltött idejéről számolt be.

Rögtön a beszélgetés után egy FAMU filmválogatást láthatott a közönség a prágai diákfilmfesztivál díjnyertes filmjeiből, este hétkor pedig az első magyar versenyblokk volt teltházas. A magyar nézők ekkor láthatták először Ladányi Jancsó Jakob Amikor a Hold a Kos jegyében jár című zoom-filmjét, Mostoha Marcell Avant című kísérleti animációját, Nagy Lili szürreális kisfilmjét, a D-vitamin lakomát, Vermes Dorka telefonnal rögzítette a Quarantine set című rövidfilmjét, Szakály Réka Anna Reduction című filmje disztópiába repített minket, a Zuniverzum pedig Gryllus Dorka és Simon Kornél fiktív titkos kapcsolatát mutatta be a járvány alatt.

A Városháza udvarán tartott szabadtéri vetítés teltházas volt, sokan pedig otthonról, a Távmozin keresztül kapcsolódtak be a fesztiválba. 

Szabadtéri vetítés a Városháza udvarán (Fotó: Chripkó Lili)

Május 28-án szintén egy előadással indult a nap: a 2020-as járványhelyzet egyik jelensége a streaming platformok fokozott relevanciája világszerte. A streaming térnyeréséről beszélgetett Bognár Péter, a magyarhangya alapítója, Gyenis Ajándok, a Cinego ügyvezetője, Jung Zsuzsanna, a Nemzeti Filmintézet Forgalmazás Támogatás igazgatója és Liszka Tamás, a Budapest Film vezetője és az Anilogue főszervezője.

A pénteki program a pitchfórummal folytatódik: 14.45-tól 10 magyar rövidfilmes filmtervet mutatnak be az alkotók. A pitch előadásár még mindig lehet regisztrálni.

16 órától a 4-6 éves gyerekeknek készülünk egy animációs rövidfilm-vetítéssel, majd 17 órától a berlini Interfilm rövidfilmfesztivál legjavából hozunk válogatást, 18 órától a nemzetközi versenyfilmek második blokkja, 19 órától pedig a második magyar versenyprogram indul, melyet a Városháza udvarán, szabadtéren, illetve a Távmozi oldalán is láthatnak a nézők. Az este folyamán több ismétlés is lesz: a magyar versenyprogram 1-2. blokkja, illetve a nemzetközi program első etapja is újra látható.

Részletes programot itt találtok, jegyeket továbbra is lehet elővételben venni a Toldi mozi honlapján és pénztárában.

Támogatók
Partnerek
w-100