Szakmai programok a 7. Friss Húson

Szakmai programok a 7. Friss Húson

A vetítéseken kívül szakmai programokkal is készülnek a Friss Hús szervezői.

A kiegészítő kulturális eseményeken, kerekasztal-beszélgetéseken és workshopokon az elmúlt években több száz filmkedvelő vett részt. A programsorozat keretében éppúgy bemutatkoznak a jövő projektjei, mint az elmúlt két év magyar és nemzetközi rövidfilmes termésének legjava.

A kerekasztal-beszélgetések a filmszakma jelenlegi helyzetével, a televíziós sorozatok gyártásával és a fesztiváloztatással kapcsolatos kérdéseket járják körbe. 2019-ban is visszatér a pitchfórum, a kritikaíró workshop és a filmes job market, illetve idén először rendezik meg a Budapest Debut Film Forumot a Friss Húson. A zsűri tagja, a számos nemzetközi díjjal kitüntetett francia producer, Jean-Francois Le Corre pedig mesterkurzust tart az érdeklődőknek.

A szakmai programok részletes leírása, valamint a pitchfórumra és a Budapest Debut Film Forumra bejutott filmtervek listája lejjebb található

FRISS HÚS JOB MARKET

Filmes állásbörzénk elsősorban a pályaválasztás előtt állóknak szól: betekintést ad a filmes szakma rejtelmeibe, és ismerteti a pálya általános elvárásait. A Friss Hús Job Market kerekasztal-beszélgetésén Lányi Eszter, a Filmalap képzési és innovációs igazgatója, Orosz Ildikó pályaválasztási tanácsadó és gyártásvezető, Tóth Judit rendezőasszisztens és Lukács Péter Benjámin hangmérnök mutatja be a filmipart, illetve a filmes szakmákat a résztvevőknek. Az eseményen emellett bemutatkozási lehetőséget kapnak felsőoktatási és képzési intézmények, az ELTE, METU, MOME, SZFE és a Filmesgyakornok.hu programja is. Minden végzős, pályaválasztás előtt álló, filmkedvelő fiatalt sok szeretettel várunk!

BUDAPEST DEBUT FILM FORUM

A Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál szervezői új filmes fórumot hirdettek meg 2019-ben. A Budapest Debut Film Forum keretében két napra Budapesten gyűlnek össze a kelet-közép-európai régió kiválasztott elsőfilmes terveinek alkotói. A meghívott filmrendezők, forgatókönyvírók és producerek mind fontos szakmai múlttal bírnak, és mindannyian első nagyjátékfilmjük tervét fejlesztik hazájukban. A magyar fővárosba érkező alkotók az itt töltött két nap alatt kifejezetten az ő filmtervükkel foglalkozó tutorokkal dolgoznak majd együtt. A fejlesztési konzultációkon túl, több filmszakmai programon is részt vesznek, ahol a magyar és az európai filmszakma jeles szereplői szólalnak fel, mint Ewa Puszczynska az Ida és a Hidegháború című filmek producere, vagy Francine Raveney az egyik legfontosabb európai filmeket finanszírozó szerv, az Eurimages projektmenedzsere. A kötött programokon túl természetesen kapcsolatépítésre is sor kerül, illetve egy prezentációval egybekötött, a jelenlévő szakemberekkel közös projektértékelésen 1000 eurós fejlesztési támogatást is nyer az egyik alkotó.

DIÁKVETÍTÉS A FRISS HÚSON

Gimnazista osztályokat hívunk el egy beszélgetéssel egybekötött filmvetítésre, amelynek során olyan őket is érintő kérdéseket járunk körbe magyar rövidfilmek segítségével, mint a kamaszkori internetes manipulációk, a hatalmi helyzettel való visszaélés vagy a csonka családok helyzete – többek között ezekről a témákról beszélnek a programban szereplő rövidfilmek, izgalmasan, kreatívan és helyenként még viccesen is. A vetítés utáni beszélgetést Teszler Tamás filmforgalmazási szakember moderálja.

PITCHFÓRUM

A Friss Hús rövidfilmes pitchfórum célja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal filmes alkotóknak előkészületben lévő projektjeik prezentálására és azok megvitatására. A nyilvános pitchfórumon a beérkezett pályázatok közül tíz projektet mutathatnak be az alkotók (rendezők/forgatókönyvírók/producerek). A legjobb filmterv a fiatalon elhunyt producerről elnevezett Lovas Nándor-díjat kapja, amely 300.000 forintos pénzjutalommal jár.

KRITIKAÍRÓ WORKSHOP

A Friss Hús a tehetséges filmkritikusok felkutatásában is részt kíván vállalni, ezért a szervezők immár hagyományosan kritikaíró versenyt hirdetnek, amelynek menete a következő: a regisztrált versenyzők szombat délelőtt megnézik a kijelölt filmeket, majd a vetítést követően a Toldi mozi előterében (vagy más, szabadon választott helyszínen) megírják a kritikáikat 16.00 óráig. Ezt követően a szakmai zsűri kiválasztja a nyertes pályaművet, amelyet a Friss Hús vasárnapi díjátadóján jelent majd be.

BELÉPÉS A TV-SOROZATOK VILÁGÁBA

Évről-évre visszatérő tévésorozatos programunk ezúttal – tematikánkhoz igazodva – olyan alkotókkal foglalkozik, akik filmes karrierje rövidfilmek rendezésével indult, majd később sikeres sorozatok írására, rendezésére kaptak lehetőséget. Hogyan hasznosíthatóak a rövidfilmek készítése során megszerzett tapasztalatok a televíziós sorozatok világában? Mekkora szakmai ugrás egy sorozat megírása, megrendezése, illetve – egy sokakat foglalkoztató kérdés – van-e visszaút a mozifilmek világába a TV-sorozatok után? Vendégeink Fatér Ambrus filmrendező, Nagypál Orsi forgatókönyvíró és rendező,  Pusztai Ferenc producer és Zomborácz Virág forgatókönyvíró és rendező.

MASTERCLASS Jean-Francois Le Corre-ral

Jean Francois Le Corre mesterkurzusa bemutatja a koprodukcióban készülő animációs projektek különböző műfaji (rövidfilm, sorozat) és technikai (2D, stop-motion) aspektusait. Szó lesz a nemzetközi partnerekkel való együttműködés folyamatáról, melynek része például a munkafolyamatok megtervezése, a gyártás ütemtervének kivitelezése, a kreatív együttműködés és a pénzügyi források optimális felhasználása. Az előadó többek között saját stúdiójának előző munkáin keresztül mutatja be a nemzetközi koprodukciók sajátosságait. Célunk, hogy közönségünk betekintést nyerhessen egy tapasztalt producer munkájába: milyen stratégiát alkalmaz, amikor nemzetközi koprodukciókon dolgozik – és milyen tapasztalatokat oszthat meg többek között olyan kérdésekben, mint hogy mire érdemes odafigyelni, mielőtt elköteleződünk egy koprodukció mellett, illetve hogyan találjunk külföldi partnereket.

Támogatók
Partnerek
w-100