A derbi. A nagybetűs mérkőzés. Teltház. Az év legfontosabb összecsapása, melyre az is jegyet vált, aki évente csak egyszer látogat ki magyar stadionba. Nem érdekes a helyezés, az addig mutatott forma, a gyűjtött pontok, kizárólag egy számít: legyőzni az ellenfelet a pályán, és a pályán kívül is.

Vége a derbinek, öt fiatal ferencvárosi fanatikus utazik tömegközlekedéssel a törzshelyre, hogy a látottak kiértékelése közben még több alkohollal enyhítsék fájdalmukat. A megijedt utasok a busz elejébe húzódva hallgatják a tomboló szimpatizánsokat: „Éreztétek-e már ezt a gyönyörű érzést?”

Hol járunk? A '90-es vagy a 2000-es években, netalán napjainkban? Nem is lényeges, hiszen a jelenség évtizedeket, generációkat átölelő: meccsnap, az év mérkőzése, reggel már találkoznak a barátok, egész nap isznak, bemelegítenek a kihagyhatatlanra, elkészítik drapériáikat, helyére illesztik az utolsó mozaikokat a stadionban bemutatandó koreográfiához, magukhoz veszik a látványt biztosító pirotechnikai eszközöket, isznak megint, énekelnek, tombolnak, meccsre mennek, majd örülnek vagy szomorkodnak, az érzés végül is mindegy: újra van miért tombolni és lerészegedni. De ami ennél is fontosabb: tartozni valahova.

Füzes Dániel minidrámája tökéletes képet fest az elmúlt évek, évtizedek szurkolói kultúrájának egy apró szeletéről, bemutatva az állandó lelki vívódásokat, a jó és a rossz döntések között húzódó vékony határvonalat, az erőszakos megnyilvánulások mögött rejlő emberi értékeket, az otthonról hozott minta következményeit és a (rossz) társaság vonzerejét. Teszi ezt úgy, hogy végig figyel még az apró részletekre is, a zöld-fehérre berendezett szobára, a verekedésben összetört mobilra, az anyai aggódás, tehetetlenség, majd megbocsájtás érzelmi rezdüléseire, a jelenség párkapcsolatra gyakorolt hatásaira, és betekintést enged egy sokak számára elképzelhetetlen, meg nem értett világba: a szurkolói fair box küzdelmeibe. Az „ustawka” egy eldugott helyen, tisztáson, erdőben rendezett, fegyverek és egyéb kiegészítők, tárgyak nélkül, egyenlő létszámban zajló szurkolói verekedés, melyet évtizedek óta űznek huligánok, fanatikus drukkerek. A létszám a valóságban ennél általában jóval magasabb, de hű képet kaphatunk annak brutalitásáról.

A keményebb képsorok szolgáltatják a drámaiság tetőfokát, ahol Beni, a kontrollálhatatlan dühvel felvértezett ultra majdnem agyonver egy újpesti huligánt. A percekig mozdulatlan, vérző test látványa kapcsolóként szolgál a főszereplőt alakító Nagy Márk fejében, aki a 2019-es Friss Húson a legjobb színésznek járó díjat kapta a szerepért. Beni a sportban, a határtalan szülői szeretetben, érzelmei kontrollálásában és döntései súlyának megismerésében találja meg a megfelelő utat a kisfilmben, melyet Fehér Anna anyaszerepe, valamint a Radnóti színház már több kitűnő darabjából is megismert Márfi Márk alakítása színesíti még.

Hogy egyedül mi nem tetszett a filmben? Olyanra soha nem emlékszem, hogy a Ferencváros háromszor egymás után kikapott volna, ráadásul utoljára éppen az Újpest ellen. :) 

A pályáról, és azon kívülről is hosszú éveken át volt alkalmam megismerni ezt az érzést, ezt a fanatizmust, ezt a hangulatot, erőt, támogatást, melynek pozitív megnyilvánulásai hegyeket voltak képesek megmozgatni, hatalmas segítséget jelentettek nekünk a zöld gyepen.

"Éreztétek-e már, ezt a gyönyörű érzést?" Aki érezte, látta, soha nem felejti, aki nem élhette át, nem tapasztalta még, az el sem tudja képzelni, mit veszített – ez így lesz ezzel a kisfilmmel is.

Hrutka János, magyar válogatott labdarúgó