Kiosztották a 7. Friss Hús rövidfilmfesztivál díjait

Kiosztották a 7. Friss Hús rövidfilmfesztivál díjait

Hétfőtől szombatig mutatták be a Toldi moziban a 7. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál versenyprogramjába beválogatott magyar és külföldi rövidfilmeket. Vasárnap 16.00 órakor adták át a fesztivál díjait.

A március 25. ás 31. között megrendezett 7. Friss Hús rövidfilmfesztivál vetítései szinte kivétel nélkül telt házasak voltak. A budapesti közönség figyelme mellett egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés is övezte a fesztivált, ahol minden filmet angol felirattal vetítettek.

A magyar versenyszekció zsűri döntését vasárnap délután, a Toldi mozi nagytermében rendezett ünnepélyes díjátadón jelentették be. A zsűri tagjai Nicolas Graux belga filmrendező, Galácz Karolina, a DDB kreatívigazgatója és Gabriel M. Paletz forgatókönyvíró voltak.

Molvay Norbert: Jövő szerdán

A magyar válogatásban a legjobb élő szereplős rövidfilmnek járó díjat Molvay Norbert alkotása, a Jövő szerdán című film kapta, amely egy morálisan komplex helyzetet bemutató, drámai erejével, remek forgatókönyvével és hatásos hosszú beállításával nyűgözte le a zsűrit.

A legjobb magyar animáció Tóth Luca Lidérc úr című alkotása lett, amely finomságával, rendkívüli koherenciájával és érettségével hatott a zsűrire: „a hipnotikus érzéki élmény hosszú idővel a film megtekintése után is megmaradt” – mondta el Gabriel Paletz.

Az NMHH Médiatanácsa által felajánlott díj mindkét film esetében 500.000 forint.  

Tóth Luca: Lidérc úr

Három film kapott elismerő oklevelet:

A Rozgonyiné (rendező: Szeleczki Rozália) – „egy régi ballada modern és innovatív adaptációja”; a Hármasban (rendező: Lengyel Balázs) – „minőségi, könnyed vígjáték, melyben újra együtt játszik két legendás magyar színész”; és az Apám szíve (rendező: Fazekas Máté Bence) – „a diszfunkcionális családi életet bemutató groteszk komédia” – fogalmazott a zsűri.

Kötél Orsolya a Kék óra című filmben

A legjobb magyar színésznő és színész díját is kiosztották. A legjobb színésznő Kötél Orsolya (Kék óra) lett. „Kevés film ad ilyen remek lehetőséget középkorú színésznőknek, hogy autentikus történetekben mutassák meg tehetségüket. Ebben a filmben a karakter története és a színésznő alakítása a lényeg.” Nagy Márkot pedig a Szokásjog című filmben nyújtott alakításáért díjazták. „Intenzív alakítása magával ragadja a nézőt.” – indokolta választását a zsűri.

Nagy Márk a Szokásjog című filmben

A nemzetközi szekció zsűrijének tagjai Kovács István filmrendező, Závorszky Anna production executive és Jean-Francois Le Corre producer voltak. Az általuk kiválasztott, 1000 euró díjazásban részesülő legjobb nemzetközi rövidfilm Carolina Markowitz (Brazília) The Orphan című alkotása lett. A zsűri úgy találta, hogy a történet meggyőzően mutatja be az emberek intimitás és kapcsolódás utáni vágyát, a filmvásznon a nyers és mégis vonzó karakterek emlékezetes jelenléte a kiváló rendezői munka és a merész vizuális megközelítés eredménye.

Elismerő oklevelet kapott az I’m Going Out For Cigarettes című film (rendező: Osman Cerfon, Franciaország). „Az érdekes és szürrealista elemekkel tűzdelt filmben a kis mozaikdarabok a végére összeállnak, hogy egy mindannyiunk által mélyen átérezhető emberi történetet formáljanak. A rendező érzékeny eszközökkel mesél a hiányról, a felnőtté válásról.” – mondta el Kovács István.

A legígéretesebb 30 év alatti magyar rendezőnek ítélt, 500.000 forintos jutalommal járó díjat Dávid Attila Jakab című filmje kapta az emberi lélek titokzatosságának koherens és egyedi megmutatásáért.

Dávid Attila: Jakab

Az ötödik magyar pitchfórumra péntek délelőtt került sor a Toldi moziban, ahol a fórumra kiválogatott, fejlesztés alatt álló rövidfilmek terveit (pitcheit) mutatták be a filmek alkotói. A beérkezett több mint 70 pályázatból a kiválasztott tervek szakmai zsűri előtt mutatkoztak be, melynek tagjai Dreissiger László producer, Lányi Eszter, a Magyar Nemzeti Filmalap képzési és innovációs igazgatója és Lichter Péter filmrendező voltak. A 300.000 forintos nyereményt, amely filmszakmai felajánlásokból állt össze, Turai Balázs Amok című projektje, a mezőny egyetlen animációs filmterve kapta.

Idén is visszatért a fesztiválra a kritikaíró workshop és pályázat, amelynek zsűrije Gyenge Zsolt filmkritikus, filmesztéta (zsűrielnök), Kránicz Bence filmkritikus, Lichter Péter filmesztéta, valamint Deák Zsuzsanna, a Friss Hús sajtóreferense voltak. A fődíjas Tölli Szofia Húsba rejtve c. kritikája lett, továbbá elismerő oklevelet kapott Job van Aken An Intimate Discovery és Somlyai Fanni Bíbor kockacukor című írásáért. A nyertes kritikákat a magyar.film.hu portálon lehet majd elolvasni.

***

A díjnyertes alkotók és filmjeik:

  • Molvay Norbert: Jövő szerdán  – legjobb magyar rövidfilm
  • Tóth Luca: Lidérc úr – legjobb magyar animáció
  • Dávid Attila: Jakab – a legígéretesebb 30 év alatti magyar rendező díja

  • Kötél Orsolya  – legjobb magyar színésznő (a Kék óra c. filmben nyújtott alakításáért)
  • Nagy Márk – legjobb magyar színész (a Szokásjog c. filmben nyújtott alakításáért)

  • Carolina Markowitz (Brazília): The Orphan – legjobb nemzetközi rövidfilm

A zsűri elismerő oklevéllel díjazta a következő alkotásokat:

Az élő szereplős szekcióban:

  • Szeleczki Rozália: Rozgonyiné
  • Lengyel Balázs: Hármasban
  • Fazekas Máté Bence: Apám szíve

A nemzetközi versenyprogramban:

  • Osman Cerfon (Franciaország): I’m Going Out For Cigarettes

Közönségdíjak:

  • Irene Moray: Watermelon Juice – legjobb nemzetközi rövidfilm
  • Ori Aharon: Rubber Dolphin – legjobb film a Queer szekcióban
  • Slava Doytcheva: Whole – legjobb film a Queer Girls' Night Out szekcióban
  • Alberto Corredor: Baghead – legjobb film a MIDNIGHT szekcióban

További díjak:

A pitchfórum Lovas Nándor-díja:

  • Turai Balázs: Amok

A kritikaíró verseny díja:

  • Tölli Szofia – a Húsba rejtve c. kritikáért

A kritikaíró pályázat zsűrije továbbá elismerésben részesítette Job van Aken és Somlyai Fanni pályamunkáit is.

Támogatók
Partnerek
w-100