A Friss Hús a fiatalok fesztiválja (is), így gyakran találkozhatunk szórakozó huszonharmincasokkal a filmekben és a rendezvényeinken is. Az évek során több tucat bulijelenetet láttam a magyar rövidfilmekben, így kialakult bennem egy erős kép arról, milyen típushibákat érdemes elkerülni, de arról is, hogy mitől lehet trú egy házibuli-jelenet.
Amikor kamaszként rácsodálkoztam a világra, nem létezett még sem YouTube, sem Instagram. Reelsek híján a filmekből tanultam meg, mit is jelent az, hogy bulizás. Az általános iskolás első lassúzások tankönyve a Házibuli volt, öröknek tűnő szerelemben Sophie Marceau-val, ami végül mégsem lett örök, így hamar a Hair, a Doors vagy éppen a Félelem és reszketés Las Vegas-ban világában találtam magam – a megfelelő viselkedési minták helyi értékű átvételével. A Rám csaj... és a Moszkva tér adott inspirációt a házibulikhoz, a Nesze neked, Pete Tong-ból lestem el, hogyan lehet elektronikus zenére táncolni, a Berlin Calling segített megérteni, mi az a kiégés. A jó (buli)film egyszerre mutat be hitelesen egy (akár a valóságtól elrugaszkodott) világot, ugyanakkor nem hagy a megfigyelő semleges pozíciójában: magával ragad és saját valóságának részévé tesz, sőt még viselkedésformáló erővel is bír.
Bulijelenetet csinálni tehát nagy vállalás. A sima, városi utcán bolyongásokhoz, a beszélgetések felplánozásához a Friss Hús-filmek jellemző képsoraihoz képest egészen komplex filmkészítői kvalitásokat igényel. Egyszerre szükséges nagyon pontosan ismerni a közeget, amelyről a film szól, és távolságot is tartani tőle alkotóként – észrevenni és kiszórni a semmitmondó részleteket. Vegyük végig tehát, mik azok a pontok, ahol elcsúszhat vagy éppen sikerülhet egy bulijenet – és általa az egész film!
Helyszínválasztás
Egy bulijelenet megalkotásánál a rendezőre leselkedő egyik legnagyobb veszély, hogy nem képes elhagyni a komfortzónáját. Rendkívül szembetűnő, amikor a könnyebb ellenállás felé megy, például megszerzi egy közeli művház kevésbé filmszerű színpadát vagy éppen a Turbina nagytermét, amely parádés bulitér ugyan, viszont szűk statisztériával nehéz megtölteni oly módon, hogy egy nagy buli intenzitását sugározza a vásznon. Nincs szomorúbb látvány, mint az üres tánctéren lézengők – ráadásul a mozgókép fel is erősíti ezt az érzést, amely még akkor sem találkozik az alkotói szándékkal, ha az az elmagányosodás bemutatása. Filmszerűen csak igen intenzív buliban lehet a magányt ábrázolni, a helyszínkeresés során tehát érdemes nem leragadni az első jónak tűnő ötletnél, hanem új, inspiráló tereket keresni, amelyet meg is lehet tölteni pár tucat statisztával. A bulijeneteknek általában jót tesz, ha alkotójuk a helyszínnel váratlant húz – olyan lokációval, amely a közönség számára meglepően hat, miközben persze filmszerű.
A házibulik
Vannak továbbá olyan össze nem illő elemek, mint a házibuli és a tánc: az itt megrendezett táncjelenetek rendre nagyon idegenül hatnak. Természetellenes mozgásuk olyan hatást kelt, mintha le lennének választva az elő- vagy háttérben beszélgető többiekről, amire sokszor a térkezeléssel, illetve a plánozással is ráerősít a rendező, hogy a kistotálokban egymástól egyenlő távolságra beszélgető párokat és táncolókat mutasson. Érdemes a házibulijelenetnél kipróbálni, illetve a film készítése előtt elképzelni, hogy a jelenetek megállnák-e a helyüket önmagukban, videóklipként. Ha visszatekintünk a kedvenc házibulis filmélményeinkre (Megáll az idő vagy a Project X), érteni fogjuk, miről van szó.
Zeneválasztás
Erre is igaz, hogy érdemes elhagyni a saját Spotify algoritmus komfortzónáját, és valami újszerűt mutatni. Igazán jó és eredeti zenéket hosszas kutatómunkával lehet találni, amit azonban nem szabad megspórolni, és nem árt szakember segítségét kérni. Beszélhetünk sokat a beállításokról és a térképzésről, a nézőre gyakorolt hatás legnagyobb része végül a zenén múlik, így kulcsfontosságú, hogy milyen számok szólnak a bulijelenetben. Örök tanulság, hogy azok a számok, amelyek valamikor belénk égtek és kedvenceinkként tartjuk őket számon, nem fognak feltétlenül hasonló hatással bírni a filmvásznon. A rendező olyan, akár egy DJ, aki aprólékos munkával építi fel szettjét – ennek szellemében érdemes nekiállni a film elkészítésének.
Pozitív példák
Kőváry Dániel nemcsak a Friss Hús egyik rezidens DJ-je, hanem visszatérő rendező – talán az egyetlen a filmesek közül, aki mindkét szerepkörben nagyon magas szinten teljesít. A 2021-ben bemutatott Diszkó Diktator-ban és idei Arturiá-ban is megmutatja, mennyire ismeri a DJ-k és a közönségük minden apró rezdülését. Komáromy Bese bizarr thrillerében (Dögsúly) pedig kivételesen dinamikusra sikerült a táncjelenet, amelyek hatásosan alapozzák meg a főhősnő sajátos lelkiállapotát, Kisházy Eszter pedig talán minden rendezőnél jobban ért egy házibuli atmoszférájának felépítésében, ahogy azt megmutatta a Hajnal című filmjében. És persze ott van az idei versenyben Zseni Márton helyenként egészen éteri tudatfilmje, a Majdnem, amelyben egészen különleges, ahogy a maguk természetességében jelennek meg a szabadban bulizók.
Generációs eredménynek is betudhatjuk, hogy annyi év ínség után a közelmúlt Friss Hús filmjei közül több is átélhető és hiteles módon ábrázol bulizó embereket. Csak biztatni tudjuk őket és az utánuk jövőket, hogy menjenek még mélyebbre a szórakozás világában, és készítsék el rövidfilmjeikkel azokat az időkapszulákat, amelyek majd évtizedes távlatban is megmutatják, milyen volt a 2020-as években magyar fiatalként bulizni.
Szerző: Deák Dániel