Az Entropia és a 27 című rövidfilmed is szerepelt a Friss Hús versenyprogramjában. Milyen élményeid vannak a fesztiválról?
22 éves lehettem, Friss Hús volt, és rám tört az ellenállhatatlan vágy, hogy megnézzem az összes rövidfilmes blokkot. Úgyhogy vettem egy végtelen hosszú, perforált jegyhalmazt, és napokig a moziban ültem. Most végre újra végignézhetem az összes filmet!
Mindkét említett film komoly nemzetközi utat járt be, a 27 Cannes-ban nyert fődíjat, majd Oscar-shortlistre is került. Hogy érzed, milyen hatással volt rád ez az egész — akár alkotóként, akár emberileg?
Ez egy hullámzó élmény. Van benne eufória, megnyugvás és a visszaigazolás érzése, ami tényleg egy nagyon kivételes helyzet. Az ígéret egy új filmre – ami valljuk be, egyre nagyobb luxusnak számít. De az is, hogy éveken keresztül, minden egyes nap folyamatosan olyan ingerek érnek, amikre előre felkészülni nem lehet – és nem is szabad. A siker olyan, mintha egy nagyon sűrű, információkkal teli erdőben lennék elveszve, és folyamatos erőfeszítést kell tennem, hogy a lényegre fókuszáljak – arra, ami az erdő túloldalán van: az új ötletre. Olyan ez, mint egy mesterséges ADHD.
Friss hír, hogy meghívtak a cannes-i filmfesztivál rezidencia-programjába. Hogyan zajlik ez a program?
Egy lakást kaptunk hatan 4,5 hónapra, amiben mindenkinek van egy nagy szobája, ahol alhat és írhat. Vicces, mert a szobám nagyobb, mint azok a lakások, ahol eddig laktam – de igyekszem nem hozzászokni a méretekhez. Csend van, és mindenki ugyanazt csinálja: ír, és néha szenved, ha épp nem megy az írás – de akkor lehet róla beszélgetni. Kedvesek vagyunk egymással, főzünk, tiszteletben tartjuk a határokat, és így kiegyensúlyozott és békés az együttélés – ami tényleg ideális az íráshoz.
Hogyan nézel egy filmet zsűritagként / alkotóként, illetve „hagyományos” nézőként? Külön tudod választani ezeket a szerepet, amikor csak kedvtelésből nézel filmet?
Átadom magam a filmnek. Figyelem, hogy közben mit mozgat meg bennem – ha megmozgat egyáltalán. Van, hogy az elmémre hat, van, hogy a lelkemre, vagy épp a zsigereimre. Igyekszem a film saját karakteréhez igazítani a nézésem: szakmai szemmel nézem, hogy az, amit mondani akart, valóban átjön-e. Gyakran érzem a rendező személyiségét a film mögött, és talán ez az a pont, ahol nehéz teljesen objektívnek maradni. Mert van, akinek a stílusa szimpatikus, és van, akié nem – függetlenül attól, hogy a film maga mennyire jól sikerült.
Mit vársz az idei Friss Hús magyar versenyprogramjától?
Azt, hogy felidézi bennem az említett 22 éves kori emlékem. Várom, hogy izgalmas beszélgetések alakuljanak ki a vetítések végén, és hogy igazán gondolatébresztő tartalmakat láthassunk. És persze nagyon várom, hogy újra találkozhassak a barátokkal Budapesten.