Hogy látod, miért releváns ma a rövidfilmes formátum, és mik a legfontosabb kihívások?
A fékezhetetlen kreativitásuk miatt: termékeny táptalajt jelentenek a feltörekvő hangok és tehetségek számára. Gyakran erősen rezonálnak a jelenkorral, miközben biztosítják az adott ország nemzeti filmkultúrájának jövőjét. A terjesztést vagy a közönség elérését tekintve ma már sokkal több lehetőség adódik a rövidfilmek számára, mint néhány évtizeddel ezelőtt.
Az Amerigo and the New World című filmed műfaja animációs dokumentumfilm. Mi vonz téged a stop-motion animációban és a dokumentumfilmes eszközökben?
Jan Švankmajer filmjei maradandó hatással voltak rám. A ’90-es években Jorge Furtado Flower Island című rendezése az én generációm számára meghatározó dokumentum-rövidfilm volt, ahogyan Mike Leigh A Sense of History című áldokumentumfilmje is, ami szintén elmosta a műfaji határokat. Tetszik a stop-motion technikák kézműves jellege, ugyanakkor rendkívül érzékeny vagyok a valóság érzékelésére és arra a sürgető jelenlétre, ami a dokumentumfilmezés velejárója.
Hogyan nézel filmet zsűritagként és „hagyományos” nézőként? Van különbség a kettő között?
Őszintén szólva ritkán nézek rövidfilmet „csak úgy” hétköznapi nézőként, inkább programszerkesztőként működöm alapból: például azon gondolkodom, hogy szeretném-e megosztani ezt a filmet a saját városom közönségével vagy milyen filmekkel működne jól egy blokkban. Zsűritagként gyorsan kell kollektív döntéseket hozni, ráadásul korlátozott számú díjat oszthatunk ki.
Mit vársz a Friss Hús magyar versenyprogramjától?
Nem a „tökéletes” filmet keresem, sokkal inkább azt a pillanatot, amikor érzem, hogy valaki őszintén használja a képzeletét, hogy egy személyes víziót dolgozzon ki, ami képes megszólítani a nézőt, és jutalmazza a kíváncsiságot.