Milyen volt az első találkozásotok?
Bukovszky Orsolya: Nem értettem, hogy ki ez az elveszett kislány, aki itt barangol, és fogalma sincs semmiről.
Pigler Emília: Én féltem Orsitól, de ez érthető, nézz csak rá! Már akkor is ilyen sámántekintete volt. Azt hittem, hogy gyűlöl valamiért.
B.O.: Akkor lettünk jóban, amikor együtt laktunk a kollégiumban, mindketten covidosok lettünk, és kávéval befestette a hajamat.
Mi a különbség köztetek?
B.O.: Emi lassabb és megfontoltabb, én veszélyesebb és elborultabb.
P.E.: Ismerkedés erre jó példa, Orsi az, aki fürkész, én pedig az, akivel mindenki elbeszélget.
Mit gondoltok a másikról, hogy mi az erőssége?
B.O.: Nagyon irigylem Emitől, hogy laza, könnyed, nagyon nyitott, befogadó, nem görcsöl rá a dolgokra, bármilyen helyzetben alkalmazkodik.
P.E.: Orsi nagyon erős, karakán, mindig megmondja, hogy mi a frankó, és mi nem. Tudja, hogy mit akar, és addig nem nyugszik, amíg nem az lesz.
Mit szerettek a színészetben?
B.O.: A színpadon sokkal merészebb vagyok, mint a civil életemben. Ott nincsenek határok. Lehetek gondolatébresztő, adhatok valamit a nézőknek.
P.E.: Hogy nem felejtek el élni, bármit megtehetek, bárki lehetek. Közben persze fontos az is, hogy elsősorban ember vagy, és csak másodsorban színész. Van egy magánéleted, amiben funkcionálnod kell, mint valakinek a szerelme, a barátja, a lánya.
Hogy lehet normálisnak maradni? Neked például csütörtökön négy előadásod volt!
P.E.: Csak három. Meg egy casting.
B.O.: Nekem az segít, hogy felkelek ötkor leviszem a kiskutyákat, és még próba előtt elmegyek falat mászni.
P.E.: Nekem meg az, hogy tudatosan minőségi időt töltök emberekkel vagy saját magammal. Nem feltétlen maradok előadás után, és iszom még négy sört. Kiélem próbán, színpadon, leizzadok, beleteszem, szélsőségek, bátor játék, de aztán hazafelé a metrón megbüntet az ellenőr, mert nem tudom, hányadika van, és lejárt a bérletem.
Miért kell ennyit vállalni?
B.O.: Pályakezdőként azt érzed, hogy mindenre igent kell mondani. Pécsen próbáltam, éjszaka forgattam Kisházy Eszter kisfilmjét, és nulla órát aludtam négy napon keresztül. De már volt olyan, hogy nemet mondtam, és büszke is voltam magamra.
P.E.: Azok az emberek dolgoznak színészként, akik imádják ezt csinálni. Azért vállalod el, mert tetszik az ötlet, mert akkor vagy elemedben, ha dolgozol. De ezek csak időszakok, nem mindennap van három előadásom.
Hogyan bírjátok azokat az időszakokat, amikor nincs meló?
P.E.: Emlékszem, amikor egyetem alatt eljött az első nap, amikor nem volt dolgom, mentem haza a villamoson, és néztem az embereket, hogy mit csinálnak. Mit kell ilyenkor csinálni? Még most is tanulom a produktív pihenést és a semmittevős pihenést.
B.O.: Attól függ, hogy milyen a magánéletem. Például amikor szerelmes vagyok, akkor nagyon jól bírom.
Össze lehet hasonlítani azt az örömet, amit a munkátokban éreztek, azzal, amit a magánéletben?
B.O.: Nem lehet. Egy színésznek a munkája az élete, de amíg nincs élete, addig nem lehet a színészet a munkája.
P.E.: Meg kell találni az egyensúlyt. Hiába vagy fanatikus, hiába vagy függő, nem szabad elfelejteni, hogy ez egy szakma.
B.O.: Igen, bosszankodhatok azon, ha nem vagyok elég foglalkoztatott, de az a privát életemen nem rombolhat.
Láttál már olyan színészt, akinek ez sikerült?
B.O.: Például Nagy Katica ilyen. Ő talált magának egy másik dolgot, ami még érdekli őt. És nem helyette talált, hanem mellé. Ez nagyon fontos, mert sokan vagyunk, és kevés a munkalehetőség.
És nektek mi ez a másik dolog, amivel tudjátok majd ellensúlyozni, ha a színészi munkátokban gyengébb periódusok lesznek?
B.O.: Éppen jógaoktatói kurzust végzek, falmászóklubban fogok dolgozni, és ha minden jól megy, egy zenekar énekesnője leszek a jövőben.
P.E.: Én már egy éve dolgozom egy kávézóban. Nagyon hasznos, sok alázatra és emberségre tanít. Így egzisztenciálisan stabilabban tudok élni, mellette csinálom az álmaim munkáját, a színészetet. A barátommal szoktunk azon poénkodni, hogy nem zsidó színészképzés kéne az egyetemen, hanem olyan duális képzések, mint mondjuk villanyszerelő-színész. Csak színészetből nagyon sokan nem tudnak megélni.
Irigykedtek más fiatal magyar színésznőkre, amikor ők kapnak meg filmszerepeket?
B.O.: Sajnos kevés olyan magyar film van, amiből irigyelnék szerepet bárkitől. Engem inkább dühíteni szokott, amikor azt látom, hogy olyan ember kap sok lehetőséget, aki léhűtő, lusta, nem tesz érte semmit. Vagy csak azért, mert neve van.
Mert úgy érzed, hogy te azt milyen jól meg tudtad volna csinálni?
B.O.: Ennyi önbizalmam azért nincs. De milyen jó lett volna, ha megpróbálhattam volna. Vagy tudnék mondani három másik embert, aki nem szart volna bele az egészbe.
P.E.: Én lusta vagyok pluszenergiákat égetni azzal, hogy ilyen dolgokon gondolkozom. Csak akkor éreztem dühítő irigységet, amikor a Szegény párákat néztem. Itthon miért nem csinálnak ilyet?!
Számotokra van bármi vonzereje a hírnévnek?
B.O.: Nincs. Én tartalmat és minőséget szeretnék képviselni a játék örömében.
P.E.: Tegnap autogramot kért tőlem egy lány, és zavaromban még fél óráig beszélgettem vele, és rajzoltam egy kis virágot is neki. Ez jut eszembe a hírnévről, ami távolinak tűnik, és nem lényeginek.
Hogyan lesz olyan karrieretek, mint amilyenre vágytok?
P.E.: Keresésben vagyok. Az egyetem olyan volt, mint a kamaszkor vége, most meg próbálom kitalálni, hogy mi az én utam.
B.O.: Én azt gondolom, hogy össze kell fognunk, kéne egy szakszervezet… de ez megint a forradalmi lelkületem. Néha nemcsak mondani kéne, hanem csinálni.
Szoktatok gondolkodni azon, hogy hogyan tudnátok elszúrni a karriereteket egyetlen rossz döntéssel?
B.O.: Nagyon nehéz kérdés, hogy ki mit vállal el, és miért, mert közben meg kevés lehetőség van arra, hogy a szakmámat gyakorolhassam. Szerintem ezt okosan át kell gondolni, nem mindenre bólogatni. És ez nem arról szól, hogy finnyás vagyok, hanem arról, hogy ne kelljen szembeköpnöm magam később.
P.E.: Én inkább a beletörődéstől tartok. Amikor nincs benned már tenni akarás, lázadás, játékkedv. Amikor rutinná válik ez az egész, pusztán pénzkeresetté.
B.O.: Az egyetemen csak a játék kedvéért játszottunk, most meg eljött annak az ideje, hogy ez a megélhetésem, és attól félek nagyon, hogy ezzel majd elveszíti a játék jellegét.
P.E.: Neked nem volt nagyon fura, amikor először kaptál pénzt egy előadásért? Nekem annyira abszurd volt.
B.O.: Hirtelen nem értettem, hogy mi történik.
P.E.: Amikor hirtelen rájössz, hogy baszki, én ebből fogok élni?! Ez annyira irreálisan hangzik, hogy abból élek, hogy játszok, plafonra mogyorót kötök fel, meg zokogok egyet.
Hol látjátok magatokat ötven év múlva?
B.O.: Egy erdőben fogok lakni, lesznek unokáim, állataim. Néha visszajárok majd egy-egy kiemelt, megtisztelő szerepre a színházba, és ötévente leforgatok egy kurva jó filmet. Ez egy szép álom.
P.E.: Én foglak tologatni a színházba, mert én vagyok a fiatalabb. Hasonlót képzelek el én is: agglomeráció, család, épp egy új receptet próbálok megsütni, lesz veteményesem, és nem ölöm sorra a növényeim, úgy fognak nálam nyílni az orchideák, mint a nagyimnál.
Szerző: Varga Ferenc, fotók: Sivák Zsófia