“Utolsó este ott ültünk és órákon át győzködtük egymást” – Interjú a XI. Friss Hús diákzsűrijével

“Utolsó este ott ültünk és órákon át győzködtük egymást” – Interjú a XI. Friss Hús diákzsűrijével

A XI. Friss Húson a fesztivál történetében először diákzsűri is dolgozott. Farkas Rebeka, Hunyi Dániel és Páncélos Márton azokat a filmeket keresték, amik az ő problémáikkal foglalkoznak, az ő korosztályuknak szólnak. A zsűrizéssel kapcsolatos kihívások mellett beszélgettünk rövidfilmnézési szokásaikról és jövőbeli terveikről is.

Milyen élmény volt zsűrizni az idei Friss Húson?

Farkas Rebeka: Élvezetes és érdekes élmény volt, nekem még nem volt ilyenben részem. Izgalmas volt a fesztivál és jó volt látni, hogy a most induló filmes generáció hogyan gondolkodik, milyen témák érdeklik őket.

Hunyi Dániel: Én korábban a Cinemira pitchfórumán már voltam diákzsűri, de az egészen más volt. Szóval a Friss Hús nekem is új tapasztalat volt, de örültem ennek a helyzetnek, jó volt, hogy ennyi kisjátékfilmet nézhettem meg és dönthettünk róluk. Szerencsére nehéz volt a döntés, ami azt jelenti, hogy nagyon színvonalas filmek voltak a programban.

Páncélos Márton: Én is először zsűriztem, és nagyon megtisztelő, hogy egy ilyen neves fesztiválon vehettem részt. Sok jó filmet láttam, és az egész fesztivál fantasztikus élmény volt számomra.

A diákzsűri tagjai a XI. Friss Hús díjátadóján
(b-j: Farkas Rebeka, Páncélos Márton, Hunyi Dániel)

Hogyan dolgoztatok együtt és milyen nehézségekkel szembesültetek a zsűrizés során?

H.D.: Bár ez a formátum a hossza miatt könnyebben fogyasztható, mint például egy egész estés film, fesztivál-környezetben azért így is elég tömény az élmény. Villámgyorsan követik egymást a filmek a blokkokon belül és sokszor nincs idő fellélegezni. A zsűrizés során sokat jegyzeteltem, felírtam a telefonomba néhány kulcsszót, ami eszembe jutott az adott filmről. Ezzel együtt most először találkoztam azzal, hogy milyen nehéz a zsűri szerepe: rengeteg nézőpont van és nagyon sok jó film, amik közül nem egyszerű választani. A mi döntésünket megkönnyítette az, hogy lefektettünk egy fő szempontot: azt néztük, hogy melyik kisfilm szólít meg minket, melyik az, amelyik a mi problémáinkkal, a korosztályunkkal foglalkozik. 

F.R.: Szintén nehezítette a dolgunkat, hogy nagyon különbözőek voltak a filmek. Ez alapvetően egy jó dolog, viszont nehéz különbséget tenni egy animáció és egy élőszereplős mű, vagy épp egy novella-adaptáció és egy saját ötletből forgatott film között. Eközben viszont ez a sokszínűség izgalmasabbá is tette a munkát.

P.M.: Szerintem az is nehezítő körülmény volt, hogy hárman voltunk. Utolsó este ott ültünk és órákon át győzködtük egymást. Először egy ötös lista volt, aztán egy top három, de azok közül mindig volt egy, amit valamelyikünk nem annyira szeretett volna díjazni a másik kettőhöz képest. Szóval nagyon nehéz volt kiválasztani a legjobbat, ha nincs határidő, akkor biztosan jóval tovább tart ez a vita. De ez is azt bizonyítja, hogy az idei kínálat is nagyszerű volt.

A Valóság filter c. filmet találtátok a legjobbnak. Melyikőtök volt az, akit meg kellett győznie a másik két zsűritagnak?

F.R.: A Valóság filterrel kapcsolatban én akadékoskodtam, mivel az nálam csak a legjobb ötben volt, nem a hármas szűkített listán. Végül Marci és Dani sok érvet sorakoztattak fel, amivel meg tudtak győzni. 

Mik voltak ezek az érvek?

F.R.: Főleg azzal kapcsolatban érveltek, hogy ez a film mennyire a mi generációnkról szól és milyen fiatalos képi megoldásokat használ.

H.D.: Igen, nekem nagyon tetszett, ahogyan keveri és összekapcsolja a mobillal és a filmes kamerával felvett jeleneteket, vagy például azok a vizuális megoldások is szuperek, ahogyan például az Instagram-élőzést láthattuk.

P.M.: A fő szempontjaink azért eléggé emellett a film mellett szóltak. De annyira szoros volt a verseny, hogy a legjobb három közül bármelyik nyerhette volna. 

Nagy Ádám, a Valóság filter rendezője,
és a diákzsűri tagjai a XI. Friss Hús díjátadóján
(b-j: Nagy Ádám, Farkas Rebeka, Páncélos Márton, Hunyi Dániel)

Melyik volt ez a legjobb három, illetve van-e személyes kedvencetek?

F.R.: Az én hármas listámon A szív kertje, a Széllel szemben és a Nyugalom megzavarására alkalmas volt rajta, ezeken kívül pedig nagyon tetszett a Szemem sarka is, nagyon szépen animált film, ami jól megragad egy olyan érzést, amit szerintem mindenki átélt már a buszon utazva. Ezeken kívül A kis hatalmasok is nagyon tetszett, izgalmas ez az abszurd szituáció és az, hogy egy befolyásos embert milyen kollégák veszik körül.

P.M.: Nálam a Valóság filteren kívül szintén a Széllel szemben és a Nyugalom megzavarására alkalmas voltak a legjobbak. Ami még megmaradt bennem, az a Sárkánykor, egy magával ragadó élmény, már a legelső jelenetével megvett, remekül kivitelezett film.

H.D.: A Ki mint veti ágyát című versenyfilmet nem említették a többiek, pedig azon is elég sokat gondolkodtunk. A témái, az önállósodás nehézségei vagy a szülői ház elhagyása szintén erősen érintik a mi korosztályunkat.

Jelenet A szív kertje c. filmből

A fesztivál előtt sok rövidfilmet néztetek?

P.M.: Én ezelőtt sajnos nem néztem túl sokat belőlük, főleg, ha az egész estés filmek számával vetem össze, így ilyen szempontból is jól jött a Friss Hús: megmutatta, milyen ereje lehet a rövidfilmeknek és hogy ez a formátum is képes értéket közvetíteni, mondani valamit a világról.

H.D.: Néztem néhány rövidfilmet korábban, például médiaórán volt lehetőségünk rá, ahol sokszor elemzünk reklámokat is. Nagyon tetszettek az idei Friss Hús filmjei, más szempontból közelítettek ehhez a formátumhoz, mint amit eddig ismertem.

F.R.: Én miskolci vagyok, így a Cinefesten gyakran néztem rövidfilmeket, illetve az idei KAFF-on is láttam néhány rövid kísérleti animációt, ahol egyébként az én egyik munkámat is vetítették.

A fesztiválokon és a tanórákon kívül például streamingplatformokon is találtatok már rá rövidfilmekre?

H.D.: Igen, életem egyik első kisfilmes élménye az akkori HBO GO-hoz köthető, ott néztem meg a Susotázst. Ezt a SZEREPCSERE tábor miatt pótoltam, mivel ott tartott előadást Tóth Barnabás, a film rendezője, így utánanéztem a filmjeinek előtte.

P.M.: Hozzám ez a formátum sajnos kevésbé jut el, a YouTube szokott néha feldobni rövidfilmeket. Örülök is a kérdésnek, mivel épp néhány SZEREPCSERE táboros ismerősömmel beszéltünk nemrég arról, hogy jó lenne létrehozni egy rövidfilmekre dedikált platformot, ami akár amatőr- és függetlenfilmesek alkotásait gyűjtené össze.

Mindhárman gimnazisták vagytok, mik a terveitek és a szakmának melyik része érdekel titeket?

H.D.: Engem a filmszínészet és a filmrendezés is érdekel, előbbi valószínűleg onnan jön, hogy Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdiójába járok és szoktam szerepelni a Margit által rendezett musicalekben. Mostanában viszont inkább a rendezési, produceri szerep kezd érdekelni, talán a kamera mögött jobban megtalálnám a helyem.

F.R.: Én idén érettségiztem, főleg a filmírás és a filmkészítés érdekel. Jelenleg a kaposvári MATE visszajelzésére várok, ahová filmíró szakra adtam be a jelentkezést. 

P.M.: Én jövőre érettségizek, szóval egyre aktuálisabb a kérdés, hogy merre tovább. A filmezésen belül a rendezés és az írás is érdekel, de még bizonytalan vagyok, szóval egyáltalán nem biztos, hogy ezt a pályát fogom választani.

Szöveg: Pauló-Varga Ákos

Fotók: Sivák Zsófia

Borítókép: A Valóság filter c. film jelenete

Támogatónk
Partnereink
w-100