A MAGYAR VERSENYPROGRAM ZSŰRIJE
Buda Flóra Anna Budapest 8. kerületében nőtt fel. Képzőművészeti tanulmányok után a MOME-n végzett animáció szakon, diplomafilmje, az Entopia a 69. Berlinalén debütált és elnyerte a Teddy-díjat. Első professzionális filmje, a 27, 2023-ban a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálmát nyert, majd számos rangos elismerést kapott. Jelenleg új projekteken és festményeken dolgozik. Célja, hogy nyitott szemlélettel új univerzumokat teremtsen és őszinte történeteket meséljen el, függetlenül a médiumtól.
Anne Gaschütz a Drezdai Filmfesztivál (Filmfest Dresden) fesztivál- és programigazgatója. Drezdában nőtt fel, 2002-ben Angliába költözött, Walesben filmművészetet tanult. 2013-ban csatlakozott a Filmfest Dresden csapatához mint a nemzetközi szelekció válogatója. 2020 júliusától a fesztivál társigazgatója, 2024 júniusától pedig igazgatója lett. 2021-ben a Locarnói Filmfesztivál Pardi di domani válogatóbizottságának tagja lett. Emellett a Talking Shorts nevű, rövidfilmkritikával foglalkozó online platform egyik alapítója, valamint az Európai Filmakadémia tagja.
Laurent Crouzeix a Clermont-Ferrand Rövidfilmfesztivál és Rövidfilm Vásár vezetőségi csapatának tagja. Ő irányítja az Euro Connection koprodukciós fórumot, valamint különféle iparági találkozók megszervezéséért felel. Fenntarthatósági felelősként Laurent vezeti az esemény társadalmi és környezetvédelmi stratégiáját. Első bábtechnikával készült rövid dokumentumfilmje, az Amerigo and the New World 2019-ben jelent meg.
Buda Flóra Anna, Laurent Crouzeix, Anne Gaschütz
A NEMZETKÖZI VERSENYPROGRAM ZSŰRIJE
Jing Haase két évtizede dolgozik a filmszakmában programszerkesztőként, forgalmazóként és gyártóként. Korábban a Nordisk Panorama-nál rövid- és dokumentumfilmekkel foglalkozott, valamint a Svéd Filmintézetnél felelt a rövidfilmek fesztiváloztatásáért, illetve nemzetközi forgalmazásáért. Gyakran moderál beszélgetéseket, részt vesz nemzetközi fesztiválok zsűrijébeb és iparági rendezvényeken.
Sadhbh Murphy a Network Ireland Television (NITV) értékesítési és felvásárlási igazgatója, közel 18 éve dolgozik a vállalatnál. A 30 éve működő NITV világszerte forgalmaz magas színvonalú fikciós rövidfilmeket, köztük többszörös Oscar-, illetve BAFTA-díjas és -jelölt alkotásokat.
Turai Balázs animációs filmrendező. Társírója és -rendezője volt a Voltaire és Kovásznai György ötlete alapján készült Candide sorozatnak, részt vett az Oligarchia websorozat elkészítésében, két rövidfilmje pedig a Róma bukása, valamint az annecy-i Kristály- és Szarajevó Szíve-díjas Amok.
Dr. Vincze Zsuzsanna filmes szakember, jogász, producer. A MOME Film Tudásközpontjának igazgatója, 2023 óta a diplomafilmek producere. Tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, valamint filmtudomány MA szakán végezte. Évtizedes tapasztalattal rendelkezik a média- és filmjog, valamint a filmigazgatás és filmes kommunikáció területén. Számos audiovizuális alkotás, filmszakmai kiadvány és rendezvény létrehozásán dolgozott alkotóként, producerként, szerkesztőként, szakértőként.
Jing Haase, Sadhbh Murphy, Turai Balázs, Vincze Zsuzsanna
A MAGYAR JÁTÉKFILMRENDEZŐK EGYESÜLETÉNEK DELEGÁLT ZSŰRITAGJAI
- Kocsis Ágnes filmrendező
- Fekete Ibolya filmrendező
- Csoma Sándor filmrendező
DIÁKZSŰRI
- Ócsai Tibor
- Dzvonyár Lili
- Dudás Mihály
PITCHFÓRUM ZSŰRI
- Szijártó Panni filmproducer
- Trokán Nóra színésznő, fotóművész
- Turai Balázs animációs filmrendező