Bucsi Réka Akadémia-tag lett

Bucsi Réka Akadémia-tag lett

Az Amerikai Filmakadémia 395 művésszel bővíti tagsági körét, a meghívottak között van Bucsi Réka Friss Hús alumni és Rév Marcell is.

50 országból 395 új tagot hívott meg az Amerikai Filmakadémia, hogy szavazzanak az Oscar-díjakról. Mint írják, a 2021-es osztály 46%-a nő, 39%-a alulreprezentált etnikai közösségből való, 53% pedig nemzetközi művész. A 395 meghívott között 89 Oscar-jelölt és 25 -nyertes van. Az Akadémia a korábbi évekhez képest megfelezte a meghívottak számát (a korábbi években 8-900 új tagot hívtak meg), hogy biztosítsák a stabil növekedést, valamint az összes akadémia tag támogatásához szükséges infrastruktúrát, erőforrásokat és a megfelelő környezetet.

Bucsi Rékát a rövidfilmes és egész estés animációs brancsba hívták meg. AA bekerüléshez két ajánló kellett: az egyiket az amerikai független animáció királya, Don Hertzfeldt írta Rékának, a másikat pedig a svéd spleen királynője, Niki Lindroth von Bahr.

Réka már rögtön MOME diplomamunkájával nagy szakmai hírnevet szerzett, amikor 2014-ben Oscar shortlistre válogatták a Symphony no. 42-t. Azóta francia-magyar koprodukcióban elkészítette a szerelem sokféleségét bemutató LOVE-ot, majd dán felkérésre egyórás háttéranimációt rendezett az Aarhus Jazz Orchestrának, amiből a Solar Walk című kisfilm is született. Mindhárom kisfilmje szerepelt a Friss Hús versenyprogramjában, kettőt pedig díjaztak is: 2014-ben a legjobb magyar rövidfilm díját nyerte a Symphony no. 42, 2016-ban pedig a legjobb magyar animációs film díját kapta a LOVE-ért.

Réka 2014 óta minden páros évben visszatér a Berlinaléra, de míg korábban kisfilmjeivel szerepelt a versenyprogramban, 2020-ban zsűritag volt. Sok kisebb projekten is dolgozik, például az FX Networks-nek, a Cartoon Networknek és az Adult Swimnek, előadott többek közt a Pictoplasmán Berlinben és New Yorkban, valamint az FMX konferenciáján Stuttgartban, az amerikai CalArts-on pedig workshopot is tartott. A karantén alatt készített a Vimeo felhívására kisfilmet, melyet a magyar Plante. növénybolt ihletett, legutóbb pedig a Netflix új animációján, a The Witch Boy-on dolgozott, mint látványtervező.

Magyar részről még Rév Marcellt hívta meg az Akadémia 2021-ben, ő az operatőri brancsban fog szavazni. Rékával mindketten a Boddah filmgyártó cég alapító tagjai. Rév Marcell volt az operatőre olyan menő kisfilmeknek, mint Szimler Bálint Cinefondationt megjárt Itt vagyok című filmje, és Reisz Gábor Külalak című alkotása. Ő fényképezte Mundruczó Kornél Fehér isten és Jupiter holdja című filmjeit, valamint Enyedi Ildikó legújabb filmjét, a Cannes-ban bemutatkozó A feleségem történét is. Az amerikai Sam Levinsonnal dolgozott együtt a HBO Eufória sorozatán, valamint két nagyjátékfilmjén, a Gyilkos nemzedéken és a Malcolm & Marie-n.

Legutóbb 2017-ben hívtak meg magyar alkotókat a rövidfilmes és egész estés animációs szekcióba: animációs fronton az Oscar-díjas A légy rendezője, Rófusz Ferenc, az Oscar-jelölt Maestro rendezője, M. Tóth Géza, élőfilmes vonalon pedig a szintén Oscar-díjas Mindenki rendezője, Deák Kristóf és a film producere, Udvardy Anna kapott meghívást.

Támogatók
Partnerek
w-100