Kiosztották a XI. Friss Hús díjait

Kiosztották a XI. Friss Hús díjait

A magyar versenyfilmek közül az Affrikáta és a 27 című animációs film győzött, a nemzetközi válogatásból a francia Roadtripper történetét díjazták. A legjobb színész díját Kováts Adél és Székely Rozi vihette haza. 

Az új helyszínen, teltházas vetítésekkel, hamisítatlan fesztiválhangulatban zajlott a XI. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, melynek nyerteseit a szerdai díjátadón jelentették be a Puskin moziban.

A legjobb magyar élőszereplős rövidfilmnek járó elismerést és a 300.000 forintos pénzdíjat az Affrikáta című film kapta. A zsűri indoklása: "Gyimesi Anna alkotása meglepett minket, a sztereotípiák felforgatásával és azzal, hogy összetett portrét mutatott be egy nőről, aki lányai árnyékából kiemelkedve magára irányítja a figyelmet, amiben már jó ideje nem volt része."

A legjobb magyar animációs film díját a májusban, Cannes-ban nemzetközi sikert elért 27 nyerte. A zsűri indoklása:"Buda Flóra Anna alkotása káprázatos vizuális stílusával és filmes történetmesélésével olyan kortárs műalkotás, amely kézenfogja a nézőt és úgy kutatja a fiatalabb generáció fantáziáit és határait." A díj értéke 300.000 forint.

Korom Anna: Nikó

A legjobb színészi alakítás díját két színésznőnek ítélte oda a zsűri: az Affrikáta című film főszereplője Kováts Adél, illetve a NIKÓ című film főszereplője, Székely Rozi.

A legígéretesebb 30 év alatti rendező díját Korom Anna érdemelte ki a NIKÓ című filmért, amely a zsűri indoklása szerint “abszurd helyzeteken keresztül követi a szabadságra vágyó, új kezdeteket kereső karaktert.”

A magyar versenyprogramban két különdíjat is kiosztottak. Bögi Máté Az úszó című filmjének “hangulatos történetmesélése csábította el a zsűrit, és idillinek tűnő környezetben teremtett egyre növekvő feszültséget”. Szintén különdíjat nyert Hegyi Olivér A szív kertje című animációs rövidfilmje, melyet látva “a zsűri nem mehetett el a rendező szárnyaló, új hangja mellett, ahol minimalizmus pszichedelikus vízióval súrolja a kissé apatikus főszereplő vállát”. 

A magyar zsűri tagjai Lisa Ogdie, a Sundance Filmfesztivál rövidfilmes vezetője, Julie Marnay, a European Short Pitch programigazgatója és Kuba Czekaj lengyel filmrendező voltak.

Farkas Marcell: Sárkánykor

A Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének különdíját a Sárkánykor című film alkotója, Farkas Marcell kapta. Az indoklás szerint "a rendező bátran és egyedi módon nyúl a történethez, nem fél új utakat keresni a műfajok szuverén keverésével. Erős atmoszférát teremt a képeivel, akár jól ismert helyszíneken is, miközben határozottan kerüli a közhelyeket és kliséket. Végig titokzatosságba burkolja a történetet és fenntartja a néző kíváncsiságát. Érzékenyen vezeti a színészeit, akik között komplex, és intim viszonyt teremt. A nyeremény a Berger Studios felajánlásából VFX/főcím-készítési lehetőség 1 millió forint értékben.

Idén először a szakmai zsűri mellett diákok is aktív részesei, döntéshozói lehettek a magyar versenyfilmek elbírálásának. A Diákzsűri elismerését első alkalommal Nagy Ádám vihette haza a Valóság filter című filmjéért. A diákzsűri az alábbiakat emelte ki indoklásában: “A film olyan témát dolgoz fel, ami a generációnk szerves részét képezi, a közösségi média hatását. Megmutatja, amit mi, fiatal fogyasztók általában nem látunk, és szembesít minket a tartalomkészítők kettős életével. Például a boldogság illúziójának fenntartása vagy a példakép szerep súlyának hordozása. Ez jelentős hangsúlyt kell, hogy kapjon a mai világban. A filmes eszközök, megoldások összhangban voltak a film témájával, a videós megoldás pedig kifejezetten ötletes volt.”

A XI. Friss Hús diákzsűrijét Farkas Rebeka, a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium mozgóképkultúra és médiaismeret tagozatos hallgatója, Hunyi Dániel, a Gyermekek Háza Alternatív gimnázium diákja, Földessy Margit vezette Szindra társulat tagja, valamint Páncélos Márton, az Eötvös József Gimnázium tanulója alkották.

Christophe Granger: Roadtripper

A Legjobb nemzetközi film a Roadtripper lett. A francia Christophe Granger alkotása "intenzíven és egyedi módon mutatja be az emberi kapcsolatok kiszolgáltatottságát és a társadalmi periférián élők törékeny életét. Megvilágosító erővel ábrázolja plasztikusan a szexualitást, mint a hatalom eszközét és a valódi intimitás utáni vágy tragikus különbséget. Theó Augier Bonaventure játéka, jelenléte és szenvedélye egyszerűen kiemelkedő."

A nemzetközi versenyprogramban három különdíjat is kiosztott a zsűri. Külön díjazásban részesült Grégory Carnoli és Thibaut Wohlfahrt filmje, a Fucking Head.A zsűri indoklása szerint "a film európa társadalmi, politikai és kulturális problémáit érinti, tükröt tartva a bürokratikus rendszer gyakorlata elé. Mindezt kiemelkedő színészi alakítással, keserédes iróniával és empátiával teszi."

Szintén különdíjban részesült a litván Cherries. Vytautas Katkus alkotása “bátor és megható film a téma és a forma teljes egységében. Bátor, mert egyedien, titokzatosan használja fel a dramaturgiai szerkezetet, mégis kielégítő tud lenni a néző számára. Megható, mert apa és fia kapcsolatot tud egyszerre groteszken, bensőségesen és nagyon érzelmesen, minden klisé nélkül bemutatni. A közös zenehallgatás jelenete a falakat bontogatja.

Különdíjjal ismerték el Sander Joon Sierra című animációs filmjét is. Az indoklás szerint “az észt alkotás humorosan, ugyanakkor érzékenyen tárja fel a családi szeretet iránti eszeveszett és háborgó vágy mélységét."

A nemzetközi versenyprogram elismeréseiről Sasha Prokopenko filmforgalmazási szakember, Ukrajna legnagyobb rövidfilmes eseménye, a Kijevi Nemzetközi Rövidfilmfesztivál programigazgatója, Fülöp József animációs filmrendező és producer, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, illetve a számos nemzetközi díjjal jutalmazott Bernáth Szilárd, a Larry rendezője döntöttek.

João Gonzalez: Ice Merchants

A közönség négy kategóriában választotta ki kedvenceit. A Queer Dreams szekcióban az amerikai Mike Donahue Troy című filmjére érkezett a legtöbb szavazat, a @Midnight fantázianevű horror blokkból a francia Raphaël Rodriguez és Leo Berne Censor of Dreams című filmjét díjazták a nézők, a nemzetközi dokumentumfilmek között Paczolay Zsófia Szabadkikötő című alkotása volt a legnépszerűbb. A nemzetközi versenyfilmek közül a portugál João Gonzalez Ice Merchants című filmjét választotta a legjobbnak a közönség.

Idén is megrendezték a Friss Hús Pitchfórumát, melyen tíz előkészületben lévő alkotást mutattak be az alkotóik, és itt is kiosztottak díjakat.

A Pitchfórum Lovas Nándor-díját Bárány Dániel vihette haza a TOXIK című filmtervéért, "amelynek letisztult, magas minőségű vizuális világa, és technikai megvalósítása tökéletes összhangban áll az általa bemutatott kiforrott témával". A nyeremény értéke 300.000 forint.

A zsűri különdíját Kenéz Ágoston Flódni című filmterve kapta, amelyben a zsűri indoklása szerint rengeteg potenciál található, és örökérvényű témát dolgoz fel formabontó módon.

A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete 1 millió forint értékű díját a KRAFT Rental jóvoltából Schnabel Annabella Ennyit jelent, ha az ember felnőtt? című filmterve kapta, amely az indoklás szerint “fontos társadalmi, és történelmi jelenséget helyez középpontba, mindezt humorral oldva, és friss tömörséggel”. 

Pitchfórum zsűrije Szakály Réka Anna animációs rendező, dr. Kollarik Tamás producer, egyetemi oktató és K.Kovács Ákos filmrendező voltak. 

A Pitchfórum mellett idén először a kisfilmes forgatókönyvek fejlesztése is hangsúlyos szerepet kapott. A Balázs Béla Rövidfilmíró Pályázat és Workshop programot a Friss Hús szervezői hagyományteremtő szándékkal indították, hogy új forgatókönyvíró tehetségeket kutassanak fel és segítsék a projektjeik fejlesztését. A több mint hatvan pályamű közül nyolc került be a Balázs Béla workshopra, amely a Friss Hús ideje alatt zajlott Kerékgyártó Yvonne író-rendező szakmai vezetésével, Fekete Ibolya rendező és Maruszki Balázs forgatókönyvíró mentorálásával. A nyolc döntős közül hárman (Balássy Fanni, Gál András, Kárpáti Jakab) pénzdíjat nyertek, fejenként 150 ezer forintot.

 

A XI. Friss Hús díjazottjai

Magyar versenyprogram

Legjobb magyar élőszereplős film – Gyimesi Anna:Affrikáta

Legjobb magyar animációs film – Buda Flóra Anna: 27

Legjobb színészi alakítás – Kováts Adél (Affrikáta)

Legjobb színészi alakítás – Székely Rozi (Nikó)

Legígéretesebb 30 év alatti rendező – Korom Anna (Nikó)

Különdíj – Bögi Máté: Az úszó; Hegyi Olivér: A szív kertje

Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének különdíja – Farkas Marcell:Sárkánykor

Diákzsűri díja – Nagy Ádám: Valóság Filter

Nemzetközi versenyprogram díjai

A legjobb nemzetközi rövidfilm – Christophe Granger: Roadtripper

Különdíjak – Grégory Carnoli és Thibaut Wohlfahrt: Fucking Head; Vytautas Katkus: Cherries, Sander Joon: Sierra

Közönségdíjak

  • Queer Dreams – Mike Donahue: Troy
  • @Midnight – Raphaël Rodriguez & Leo Berne:  Censor of Dreams
  • Nemzetközi dokumentumfilm – Paczolay Zsófia: Budapest Silo
  • Nemzetközi rövidfilm –João Gonzalez: Ice Merchants

A Pitchfórum díjazottjai

Lovas Nándor-díj (a Pitchfórum fődíja) – Bárány Dániel: Toxik

A zsűri különdíja – Kenéz Ágoston: Flódni

Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének különdíja – Schnabel Annabella: Ennyit jelent, ha az ember felnőtt?

A Balázs Béla Forgatókönyvíró Pályázat díjazottjai: 

Balássy Fanni: Farkas Csapó Gyurka

Gál András: Lost&Found

Kárpáti Jakab: Betörők

Támogatónk
Partnereink
w-100