Már csak két napig lehet Friss Húst fogyasztani

Már csak két napig lehet Friss Húst fogyasztani

A fesztivál utolsó két napján ismételjük a korábban teltházas vetítéseket, még elcsíphettek rájuk egy-egy helyet.

Május 31-én diákoknak szóló vetítéssel nyitottuk a hetet, majd háborús témájú magyar kisfilmeket vetítettünk, este pedig a magyar verseny ötödik blokkját, a Fura helyek nevű szekció premierjén ismét teltház volt, az eső ellenére a magyar és nemzetközi ismétlő vetítésekre is szép számmal jöttek nézők.

Június elsején is számos remek kisfilmmel várunk titeket: ismételjük a Karantémák, a Válaszúton és a Fura helyek magyar blokkokat, valamint a Felnövéstörténetek és a Határesetek nemzetközi programot. Emellett újranézhetitek a korábban teltházzal ment Queer Dreams blokkot, válogatást láthattok nemzetközi dokumentumfilmekből, illetve a legújabb magyar háborús kisfilmekből is.

Részletes programot itt találtok, jegyeket továbbra is lehet elővételben venni a Toldi mozi honlapján és pénztárában.

A Fura helyek nevű ötödik magyar versenyblokk filmjeinek rendezői (Fotó: Chripkó Lili)
Támogatók
Partnerek
w-100