Szakmai programok a Friss Húson

Mindent a múltról, jelenről, jövőről – ezzel az ajánlattal várja a Friss Hús filmfesztivál szakmai programsorozata az érdeklődőket, a filmes események között egyedülállóan változatos kínálattal: karriertanácsadás, filmelemzés, múltidézés, filmforgalmazás, sőt még tudománykommunikáció is szerepel a programok között.

Food stylist mesél a filmekben megjelenő ételekről, bemutatkoznak a múlt rövid klasszikusai, emellett szó lesz a mesterséges intelligencia előretöréséről, a közösségi finanszírozásról, a virtuális valóságról, a filmzenéről és arról is, hogy hol és hogyan lehet sikeresen pályázni. Visszatér a pitchfórum, a fesztiválra beválogatott rövidfilmek rendezői pedig kötetlen beszélgetésre várják az érdeklődőket.

„A Friss Hús filmfesztivál számára a legnagyobb érték a tehetség és alkotói erő párosa, a legnagyobb ellenség pedig a belterjesség és a tudatlanság kettőse – ez hajt minket abban, hogy évről évre gazdagabb szakmai programsorozatot állítsunk össze, amelyben az AI és a food styling is elfér, a lényeg, hogy releváns legyen a közönségünknek – hosszú távon pedig a kreatív filmkészítésnek” – mondta el Deák Dániel, a Friss Hús alapítója és fesztiváligazgatója. 

Május 30-án kezdődik és június 5-ig tart a Friss Hús, melyre a legjobb magyar és nemzetközi rövidfilmek mellett inspiráló szakmai programokkal, beszélgetésekkel, előadásokkal és workshopokkal is készülünk. A fesztiválozók rangos hazai és külföldi szakembereket és alkotókat megszólaltató eseményeken ismerkedhetnek meg a filmszakma számos területének titkaival.

A fiatal filmesek új projektjeik bemutatására kapnak lehetőséget Magyarország egyetlen rövidfilmes pitchfórumán, a Friss Pitchen. A Friss Csillagok, Gellért Dorottya és Ionescu Raul a filmszínészi pálya kihívásairól és szépségeiről mesélnek. Szakértők elemzik a rövidfilmek és egész estés filmek dramaturgiája közötti különbségeket. Megtudhatjuk, milyen a jó filmzene, mi a különbség a rövidfilmek és az egész estés filmek dramaturgiai felépítése között, emellett az is kiderül, hogy mit csinál a food stylist, és hogyan használható a film a tudománykommunikációra. A filmek elő- és utóélete is szóba kerül: az európai pályázati rendszereket sikeres projektekkel pályázó alkotók elemzik, a fesztiváloztatással kapcsolatos tippeket és információkat felvonultató beszélgetésen pedig nemzetközi szakemberek osztják meg tapasztalataikat. A régi filmek rajongói ezúttal rövid klasszikusokkal ismerkedhetnek meg, és a vetítés után meg is beszélhetik a látottakat. A pályakezdő filmkészítők karriertippeket kaphatnak telekommunikációs marketingvezetőtől. A Puskin mozi felső emeletén kiépített VR-szobában lenyűgöző virtuálisvalóság-tartalmakkal várják a fesztiválozókat, a versenyprogramban bemutatott magyar premierek alkotói pedig egy kávé mellett várják kötetlen beszélgetésre a közönséget.

A Friss Hús fesztivál a filmipari szakemberek és a mozirajongó közönség számára egyaránt tartogat érdekességeket. Az eseményeknek a Puskin mozi ad otthont május 30. és június 5. között.

A programok teljes listája a programtáblázatban és a szakmai programok menüpontban olvashatók. A Friss Hús programjaira május 16-án kezdődik a jegyértékesítés. A szakmai előadások ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek, itt lehet rájuk regisztrálni.

Támogatónk
Partnereink
w-100