Teljes a 8. Friss Hús magyar versenyprogramja

Teljes a 8. Friss Hús magyar versenyprogramja

2020 tavaszán újra megrendezik az egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó 8. Friss Hús Budapest nemzetközi rövidfilmfesztivált, amely az elmúlt évek alatt a rövidfilm első számú ünnepévé nőtte ki magát Magyarországon. Az elsősorban a közönség számára rendezett eseménysorozat új időpontban, 2020. szeptember 10. és 16. között kerül sor a budapesti Toldi moziban. 

A magyar programba összesen 28 filmet válogattak be, köztük 12 női rendező alkotását. Két rendező kétszeresen is szerepel az idei fesztiválon: Rudolf Olivér és Török Marcell is 2-2 filmmel lesz jelen a Friss Húson, ahol többek között a többszörösen díjnyertes Dombrovszky Linda, illetve a korábbi Friss Hús-díjazott Szilágyi Fanni új filmje is bemutatkozik. Bartha Máté Szél viszi című diplomafilmje már látható volt a Verzió fesztiválon, ott a diák-és elsőfilmes versenyprogramban debütált, és lett a kategória legjobbja.

Az Akik maradtak sztárja, Szőke Abigél két kisfilmben is látható lesz (Vakáció, Reggelim a vacsorád). Gryllus Dorka, Nagy Zsolt, Keresztes Tamás, Jordán Adél, Trill Zsolt is megjelenik a nagy vásznon, rövidfilmes szerepben. A Friss Húson korábban a Legjobb Színész díjával kitüntetett Vilmányi Benett a Szabadok című filmmel tér vissza.

A zene több filmben is fontos szerephez jut. A Mónika nem akar a földön járni című filmben egy harmincas transz nő musicalbetétektől sem mentes álomszerű kálváriáját látjuk, míg a Mióta velem jár a nyolcvanas évek underground Budapestjén játszódik, és Tasnádi Bence alakítja benne a fiatal rockzenész apukát.

Idén összesen 6 animáció lesz a Friss Húson, köztük Andrasev Nadja Szimbiózis című alkotása is: a rendező korábban A nyalintás nesze című filmmel versenyzett a fesztiválon, a Szimbiózist pedig olyan rangos nemzetközi fesztiválokon mutatták be, mint a Slamdance, az SXSW vagy Annecy.

Ezek mellett számos különleges és magas művészi értéket képviselő alkotás került a versenyprogramba a hazai filmes oktatási intézményekből (Budapest Metropolitan Egyetem, ELTE, MOME, SZFE), valamint a Média Mecenatúra által támogatott filmek is megjelennek majd a fesztiválon.

Szeptember 16-án, szerdán osztják ki a díjakat. A magyar versenyprogramban a legjobb magyar élő szereplős rövidfilm, a legjobb magyar animációs rövidfilm, a legígéretesebb 30 év alatti rendező, a legjobb színész és a legjobb színésznő díját ítélik oda, valamint több különdíjat is kiosztanak.

A szervezők hamarosan bejelentik a fesztivál hagyományos (Queer, Horror) szekciói mellett az idei év újdonságait is.


Magyar versenyprogram:

A vége (r.: Gyimesi Anna)
Agapé (r.: Beleznai Márk)
Alvások (r.: Ászity Boglárka)
Anja (r.: Baranyi Gábor Benő)
Az ezredes a vörös nőért sír (r.: Nagy V. Gergő)
Családi kör (r.: Török Marcell)
Csillagok, csillagok (r.: Török Marcell)
Fonica M-120 (r.: Rudolf Olivér)
Ha egyszer (r.: Wrochna Marcell)
Halak a hálóban (r.: Nagy Lili)
Helfer (r.: Szöllősi Anna)
Kelet (r.: Dávid Attila)
Menned kell (r.: Szabó Márton István)
Minden este, mikor leviszed a szemetet (r.: Rudolf Olivér)
Mióta velem jár (r.: Szeleczki Rozália)
Mónika nem akar a földön járni (r.: Korom Anna)
Orsi és Tenshinhan (r.: Szilágyi Fanni, Szilágyi Gábor)
Pá kis Panelom! (r.: Darabos Éva)
Reggelim a vacsorád (r.: Pantyi Petra)
Szabadok (r.: Bernáth Szilárd)
Szél viszi (r.: Bartha Máté)
Szimbiózis (r.: Andrasev Nadja)
Szökési sebesség (r.: Rebák Tamás)
Szünet (r.: Kölcsey Levente)
Újjászületés (r.: Dombrovszky Linda)
Vakáció (r.: Konkol Máté, Papp Tamás)
Vannak problémáim (r.: Debreczeni Zsuzsanna)
Vasárnap (r.: Berényi Andor)

Támogatók
Partnerek
w-100