Villáminterjúk a XI. Friss Hús zsűrijével – Kuba Czekaj

Villáminterjúk a XI. Friss Hús zsűrijével – Kuba Czekaj

Kuba Czekaj rendezőként több rövidfilmet és két egész estés alkotást jegyez, idén érkezik majd harmadik, Lipstick on the Glass című munkája. A lengyel alkotóval, az idei Friss Hús magyar versenyprogramjának zsűritagjával a filmjeiben visszatérő kísérletező kedvről és az anya-fia kapcsolatokról is beszélgettünk.

Vannak olyan filmnyelvi elemek vagy technikai megoldások, amikre zsűriként kifejezetten oda fogsz figyelni vagy inkább az adott film összhatása a lényeges?

Számomra egyetlen szó a lényeg: a hogyan. Csak a “hogyan”-tól függ, hogy az adott film velünk marad-e. Mivel minden történetet elmondtak már, ezért úgy gondolom, hogy mostanra nem a sztori kitalálása a fontos, hanem az elmesélés módjával kell foglalkozni. A film médiuma képekkel és hangokkal mesél, egy kirakós darabjai állnak össze valamivé, amit nagyon jól ismerünk. Apró alkotóelemek működnek úgy, hogy a néző érez valamit, bele tud feledkezni a látottakba, utána pedig gondolkodhat róluk.

Van, hogy nézünk egy filmet, ami a saját emlékeink töredékeit hívja elő, és azonnal úgy érezzük, hogy ez a darabka valóság a miénk és rólunk szól - még akkor is, ha a film egy távoli, ismeretlen galaxisban játszódik. Aztán persze vannak filmek, amiknél egyetlen ilyen közelinek érződő pillanat sincs. Remélem, hogy találok majd néhány ilyen pillanatot vagy akár percet az idei Friss Hús versenyprogramjában.

Mit vársz a Friss Hús idei magyar versenyprogramjától?

Élményeket, izgalmas tapasztalásokat várok. Én mindig ezt keresem a moziban, azoknak az alkotóknak a munkájában tudok teljesen elmerülni, akik megpróbálják áttörni a képernyőt és beférkőzni a néző véráramába, mielőtt még a szürkeállományt céloznák meg.

Rendezőként elmondható rólad, hogy szívesen kísérletezel és hagyod magad mögött a hagyományos történetmesélést. Mit gondolsz, zsűriként is az ilyen típusú filmek fognak érdekelni?

Kicsit fázom a “kísérletezés” szótól, mivel én semmiképp sem nevezném kísérletezésnek azt, amit csinálok. Ez nem arról szól, hogy öncélúan, a keresés kedvéért keresek valamit. Olyan kérdésekből indulok ki, hogy ki a karakterem, milyen valóságban él és milyen problémákkal küzd? Ha az első filmjeim főszereplői nem hormontúltengéses kamaszok lettek volna, akik az érzelmi és a pszichés káosz állapotában vannak, akkor ezek a filmek is egészen másképpen néznének ki. Szeretek kockázatot vállalni és érdekelnek a stilisztikai kihívások, de nem akarok semmit sem erőltetni. Ami fontos, az az alkotói őszinteség és a karizma. Ezt fogom keresni.

A szülő-gyermek kapcsolat visszatérő téma a filmjeidben, különösen a két egész estés rendezésedben, a Baby Bump-ban és a The Erlprince-ben. Mi vezet téged vissza ehhez a motívumhoz?

Most már nem emészt ez a kérdés annyira. A rövid- és a nagyjátékfilmek lényegében egy sorozatot alkotnak, ami a felnövés viszontagságairól szól. De nem lesz új évad, vége, elég volt. A karakterek kinőtték a ruháikat és én is felnőttem, változtam, mint férfi és mint alkotó. Most más dolgok érdekelnek. Viszont, ha kicsit távolabbról nézzük, minden filmem a tapasztalatszerzésről szól, a saját identitás megtalálásáról, a szerelem iránti vágyról. 

Agnieszka Podsiadlik játssza az anya karakterét mindkét nagyjátékfilmedben. Miért ő az ideális filmes anyafigura számodra?

Agnieszkát egy Tina Turner dalcímmel tudnám a legjobban jellemezni: Simply The Best.

Támogatónk
Partnereink
w-100